Kedves Barátaim!

Szeretettel köszöntök mindenkit!

Saját tapasztalatomat fogom most szavakba önteni.  Néhány évvel ezelőtt ismerkedtem meg a GNM-el. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon megörültem mikor jött a hír hogy GNM tanfolyam lesz. Az előadó minden tudását bele adta, a Szerv Atlaszt szó szerint átadta, de mivel nem volt esettanulmány a csíralemezekhez kapcsolva, ezért nagyon nehéz volt életszerűen megérteni. Ebben az is közre játszott, hogy a rögzült hitrendszerünket teljesen megrengette. Azért lettem nyitott rá, mert szinte minden ember tudja, hogy a betegségeknek lelki oka van, valahogy mégsem tudatosodott ez kellőképpen, mert nem az a kérdés a diagnózisnál hogy vajon mi a lelki oka, hanem hogy milyen gyógyszert kell szedni. Az egyetlen út előre, és egyben visszafelé a betegségek megértésében a GNM. Felbecsülhetetlen érték ez. Az előadás után elkezdtem beilleszteni a hallottakat a mindennapokba, de nagyon nehezen ment. Más tudni valamit szó szerint, és más a gyakorlatban alkalmazni.

 

Mikor leült a kliens, és elmondta, hogy mi a problémája, akkor derült ki, hogy nem egyszerű a GNM alkalmazása. Itt elakadtam, de nem adtam fel. Jött a következő tanfolyam, az első folytatása, ami még nehezebb volt. Itt már sokkal kevesebben voltunk. Én megkérdeztem a résztvevőket, hogy tudják-e alkalmazni a Szerv Atlaszt a mindennapokban, amire az volt a válasz, hogy nem igazán. Ezt az előadó is megerősítette, és elmondta, hogy a Tudományos Táblázat lefordítása adja majd a kellő megértést. Mindenki nagyon várta. Ezen az előadáson kaptam egy szórólapot, hogy a Csákvári Eszter is tart GNM tanfolyamot. Én nem ismertem őt, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Gondoltam, ha egy lépéssel még előrébb leszek, már megérte. Elmentem. Megérte!  Nagyon jó volt, pontosabban a legjobb előadás, amit eddig halottam. Éreztem, hogy Eszter a tudásán kívül, hozzáteszi a hitét, a tapasztalatát, a szeretetét, és ami a legfontosabb, az elkötelezettségét az emberek felébresztésében. A tudása maximális, ami abban látszik, hogy bárki bármit kérdez, Ő beilleszti, megválaszolja, azt elmagyarázza, majd folytatja, ahol kell. Nem egy lépéssel lettem előrébb, hanem a legfontosabbal a megértéssel. Az előadáson mindenkin látszott, hogy nagy érdeklődéssel hallgatják Esztert. Ezt az is bizonyítja, hogy kapcsolatban maradtunk egymással, mindenki beillesztette a GNM-et az életébe. Én nagyon köszönöm Eszternek, hogy ennyit tanul, ennyi energiát fektet bele, és ezt szívvel lélekkel adja át az érdeklődőknek. Még nem írtam arról, hogy mit jelent nekem ez a megértés és tudás. Én azzal foglalkozom, amivel az orvostudomány nem - idő és fontosság hiányában. Az emberek érzelmi világával. A testi tünet okának feltárásával, ennek a tudásnak köszönhetően nagyon sikeresen. Nagyon komoly gyógyíthatatlannak kikiáltott „betegségek” az orvosok szerint - pl.: glutén érzékenység, parlagfű allergia, sclerosis multiplex és még sorolhatnám - is rendbe jöttek (ők nem értik hogyan?). Mi tudjuk, ők pedig meggyógyultak. Ez a legfontosabb, ez a cél!

A Tudományos Táblázat önmagáért beszél. Nagyon igényes külsővel megáldott csodálatos tudás. Mi, akik megfogjuk, nem is gondolunk arra, hogy mennyi minden kellett ahhoz, hogy létre jöjjön. Vajon azok az emberek, akik a hibát keresik a másik munkájában, lett volna-e ennyi kitartásuk? Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, mert nem az, sőt inkább nehéz. Nehéz, mert ez a szemlélet a nevelésből sajnos kimaradt. Kellő mennyiségű tanulással egy teljesen érthető nélkülözhetetlen TANANYAG! Köszönöm és nagyon hálás vagyok.

Tóthné Zsuzsa
Lélekgyógyász

 

Share/Save/Bookmark