Az a világ, amiben élünk rohanó és fogyasztói világ. Ezeket a kifejezéseket már szinte naponta halljuk. Részei, részesei vagyunk magunk is a napi gyorsuló életnek, amely szinte azt követeli tőlünk kimondatlanul is, hogy erőnkön felül gürcöljünk, s persze erőnkön felül fogyasszunk, mert az nekünk jár. Azt a bizonyos tetszetős tárgyat, terméket mi bizony megérdemeljük, még akkor is, ha egyáltalán nincs szükségünk rá.

Mindeközben elhanyagoljuk emberi kapcsolatainkat, amelyből pozitív erőket meríthetnénk, s jószerivel csak futva odadobott sablonszavakra futja. Energiáink jó részét az állandó megfelelési kényszer – családnak, főnöknek, napi trendnek, különféle divatoknak - és a beszerzés – élelmiszer, rengeteg hasznos és haszontalan holmi bespájzolása - emészti fel. És ez a világ, amely rohanóvá és fogyasztóvá tesz, megtölti lelkünket egy rakás riadalommal, félelemmel, bizonytalansággal, ami aztán sodor bennünket egy zártabb életforma, egy erőteljesebb elszigetelődés felé. A félelem, az idegesség egy eddig kicsinek számító iparág, a biztonságtechnika, a zárak, kulcsok, lakatok és trezorok világát is segíti kiteljesedni. A későbbi korok kutatói, szociológusai bizonyosan elemzik majd, hogy a 21. század elején az emberek miért költöttek annyit zárak, rafinált kapuk, rácsok, fineszes zárszerkezetek készíttetésére, hatalmas kapukra, beléptető rendszerekre, riasztókra. A hirdetési újságok jelentős felülete kínálja a biztonságtechnika legkülönfélébb eszközeinek gyártását, szerelését, és szinte minden sajtóorgánumban fellelhető ilyen tartalmú hirdetés. Belénk sulykolandó: a hely, ahol élünk nem biztonságos, tele vagyunk csalókkal, tolvajokkal, gyilkosokkal. Kívánatos megelőzni a bajt, a hívatlan vendég, betörő, garázda betolakodó látogatását otthonunkba, vagy cégünknél, vagy más ingatlanunkba. Na és persze a felhalmozott értékekért is kár lenne, amelyek státuszszimbólumaivá váltak létünknek. Hivalkodnak, amikor arra van szükség, s ahol kell, s igazolják létünk nem volt hiábavaló.
Körülöttünk mindenfelé „szabad a pálya”, Európa határai leomlottak, korlátlanul járhatóak az utak, elérhetőek akár tengerparti vagy a hegyek nyújtotta élmények és beszerezhető minden. A vágyaknak olykor csak némi kalandvágy-, bátorság-hiány szab határt.  Egyrészről nem tudunk mit kezdeni ezzel a szabadsággal, ugyanakkor személyes életünket pedig mások elől eltorlaszoljuk, teletűzdeljük korlátokkal. Bezárjuk még azokat a maradék kis hátsóbejáratokat, kis csigalépcsőket is, ahol azért még néhányan bejöhettek. A zárak, lakatok így nemcsak ingatlanjainkra helyeződnek, hanem lelkünk kapujára is. Társadalomtudósok figyelmeztetnek: újra kell tanulnunk a bizalom fogalmát,  újra kell tanulnunk szeretni, kötődni, igazi értékekhez ragaszkodni. Elsivárosodott életüknek pótlékok helyett új, igaz tartalmakat kell keresni.
Tudjuk persze, hogy a fogyasztókból élő gazdag rétegnek nem érdeke, hogy egymást érzelmileg és szellemileg is támogató, egészséges közösségek alakuljanak, létezzenek. Pontosan az ellenkezője áll érdekük középpontjában. Mert az elbizonytalanodott és egymástól elidegenedett emberek a vásárlásban, az állandó és fékevesztett evésben és különböző tárgyak felhalmozásában találnak vigasztalódást, egészséges, életigenlő, s olykor bizony elénk tükröt tartó, őszinte barátságok helyett. 
Bagdy Emőke, korunk egyik kiemelkedő pszichológusa szerint a barátságok nélküli, kontrollt vesztett emberi lelkek korlátait még nem késő felszámolni. Szenvedélyes előadásaiban figyelmeztet: fel kell venni a harcot az emberi elsivárosodás ellen, az emberi érzelemvilág méltó helyre történő visszahelyezéséért, az éltető közösségek újraépítéséért, hogy a fogyasztói kultúra, a globalizálódó világ „tedd, vedd és edd” hármas parancsa kiszoruljon életünkből. 
Tóth Katalin

Zöld Újság, 2009. október

Share/Save/Bookmark