A dolgozó méhek szorgalmasan etetik, gondozzák a méh anyakirálynőt. Egész életük szolgálat, szolgasors. Ők csak azért léteznek millió-billió szám, hogy életben tartsák azt az egyet és léha udvartartását, a heréket. Vagy itt vannak a tehenek. Reggel elindul egy a falu központjából a szűk fő utcán. Hozzá, majd hozzájuk csatlakozva szélesedik a sor, velük az utca, szinte hömpölyög a marhacsorda a faluvégi legelőre. Legelnek, kérődznek, tejet, borjút, végső soron, - kivénhedt állapotban - húst termelnek. Élnek.

Élünk? Reggel felkelünk, elmegyünk a dolgozóba, előtte bedobjuk a csöppnyi, rívó apróságot a bölcsibe, később az oviba, és ahová még kell. Dolgozunk, termelünk, terméket, javakat, pénzt állítunk elő naphosszat. Hazarohanunk felmarkolva gyerekünket, és megalázóan szánalmas kevés, vegetációnkat fenntartó apanázsunkat, melyből eszünk, etetünk, fűtünk, világítunk, testünket védjük divatnak csúfolt módon a természet zordságától. Így telik életünk. Hát élet ez? 
Többet vagyunk a főnökünkkel, mint a házastársunkkal, a gondozónő gondozza, neveli, tanítgatja, pelenkázza, bilizteti, beszélni tanítja a mi kölkünket helyettünk és a sajátja helyett. Pénzért, hogy egyen és etessen. 
Mennyivel egyszerűbb volt réges-rég az élet. Tüzet raktak, bogyót gyűjtöttek, vadásztak, bőrruhát varrtak és kész. Maradt idejük értelmes emberi dolgokra, például ismerték egymást, voltak közös élményeik. Énekeltek, táncoltak a tűz melegénél, falfestményeken örökítették meg hőseik tetteit. 
De hát mennyivel jobb a civilizáció nyújtotta biztonság. Társadalomban, védett körülmények között élünk, lehetnek vágyaink, karrierünk, utazhatunk, énekelhetünk, táncolhatunk. Lehet kocsink, pénzünk, házunk, nyaralónk, nem kell félnünk a vadaktól. Azoktól a vadaktól, melyek elragadják vérünket, magzatunkat, állatainkat. Fejlettebb és kiszámíthatóbb lett a világ. Odaadjuk mi magunktól, nekik „önként”. Tudásunkat, szellemi termékeinket pénzért. Gyerekünket is. Már hat hónapos korában, hogy idejekorán megtanulja, be kell állni a virtuálisan, ám kőkeményen létező sorba, ha konform, tartósan hasznot hajtó, kétlábú perpetum mobile, szuper, jól fizetett multirabszolga akar lenni. Ha kiég, esetleg idejekorán megöli a modernkori ragadozó, a stressz, vagy netán megjelenik a munkaerőpiacon egy frissebb, ropogósabb példány, lecserélik, van millió és billió, aki szolgálja a hatalmat és a slepphadsereg tömegét. Milyen társadalmi-rend szabályoz? Kaptár vagy csorda? Állati! Véd vagy szolgál ez a társadalom, vagy mi tartjuk el azt a szűk zártkörű elitet, akiért élünk-halunk? Legelő, kérődző, tejet, borjat adó marhává váltunk? Boszorkány, eretnek, különc, nonkomformista, társadalomellenes, felbujtó jelzőkkel illetik azokat a szabad gondolkodókat, akik felismerik az állati sors béklyóját, az ördögi kör szabta tébolyt, szót emelnek a kizsákmányolás ellen, és megtagadják a herék kövérre való hizlalását. Kik vagyunk? Mivé lettünk? Mivé tettek? Meddig bírjuk?                                                                                      
Radácsi  Zsuzsanna

Zöld Újság, 2009. október

Share/Save/Bookmark