Esettörténeteim

ildi

Kedves Eszter!

Nagy örömömre szolgált megismerni Téged lélekben is, meg személyesen is. Magamra ismertem Benned az egészségért vívott küzdelmeidben. Valóban a teljesség eléréséért mindannyian ugyanazt az utat járjuk be, persze a magunk módján.

Zsuzsaek

Adri egy 11 éves kislány. A saját szavaival írta le, hogy Neki mire volt jó a GNM.

"Egyik reggel az iskolában nagyon rossz dolog történt velem. Ahogy fordultam az egyik osztálytársamhoz, hirtelen iszonyatos fájdalom nyílalt a nyakamba és jobb oldalra biccentve maradt.

 

Mindennek oka van…erika_b

Egy igen „érdekes szerelem” során találkoztam Esztiékkel. Mikor vége lett a kapcsolatnak, nem sokkal később vált világossá, hogy miért is kellett megismerkedem azzal az emberrel. Ugye, ok és okozat :) 

Abban az időben még másképp gondolkodtam, mint mostanában. Az egész, a Secret DVD-vel kezdődött.

Aniko43 éves vevői kapcsolattartó vagyok egy multi cégnél.

Egy kedves kollégám által megismertem Esztert és végignéztem egy előadását.

A hazafelé vezető úton, az előadáson elhangzottakon gondolkodtam és emlékezvén a saját betegségeimre rájöttem, hogy a testi tüneteket tényleg lelki problémák okozzák.

 

Foglalkozását tekintve gondozónő. Egy hat éves kislány édesanyja.

piroska

Azzal a problémával fordult hozzám és az Új Medicinához, hogy gyermeket szeretne ismét, de sajnos nem sok sikerrel jár. Következzék az ő rövid élménybeszámolója.

 

JulcsiRita

Eszter a MINTA. Hitelesen mutatja be az anyukák mindennapi örömeit-küzdelmeit, felemelő és mélybe taszító, önálló emberi- és családos élményeit.

Kétségeit-félelmeit, vágyait-sikereit. Hegyeit-völgyeit, csúcsait-poklait.