Miről is szól ez a könyv? Elsősorban a Germán Gyógytudományról, avagy a GNM-ről! Vagyis arról, hogy miként és miért irányítja a lélek a fizikai testet. Bemutatom Dr. Ryke Geerd Hamert, e csodás tudomány felfedezőjét. Az öt biológiai természettörvénnyel kezdődik a tanulmány egy kis ismerkedés után. Aztán folytatódik a biológiai „kezűség” leírásával és a birtokzónák ismertetésével. De itt még csak az alapokat fektetjük le.
Ahogy belemelegedünk a GNM-be, kívánkozik egy kis pihenés. Ezt biztosítják az igaz történetek. A család által megélt eseményeken keresztül tovább folytatódik a GNM megértése. Izgalmas sztorikon keresztül mélyülünk el, ebben a csodálatos tudományban. De szó esik a halálról, és a veszteség feldolgozásáról is.
Mivel ez a könyv egy gyakorlati útmutató, ezért számos konfliktusoldási technika is szerepel benne. A történetek olvasása közben pedig lehetőség nyílik arra, hogy az olvasó felidézze és megoldja, a meg nem oldott élethelyzeteit, konfliktusait.
A családban megélt események után következik ismét a Germán Gyógytudomány legjava, vagyis a birtokzónák. Itt már belemélyülünk e csodás tudásba. Ezt eddig csak a tanfolyamaimon hallhatták, és a tanfolyam után, mindenki azt kérdezte, hogy „Hol van ez leírva?” Eddig azt kellett mondanom, hogy sehol. Most végre elérkezett az ideje annak, hogy otthon mindenki átolvashassa a GNM legizgalmasabb részeit. Birtokzónák, konstellációk, akut pszichózis, depresszió stb. Ha valaki még nem tudja, hogy ezek mit jelentenek, de érdekli, akkor nosza, itt a remek alkalom.
A birtokzónák „kivesézése” után egy Utolsó utáni fejezet következik, amit az élet tett le a lábam elé! Illetve csapta le elém!
Aztán egy kis „szótár” jön, amiben a könyvben használatos GNM-es kifejezések, rövidítések vannak leírva.
Ezután folytatódik az izgalom sőt, a tetőfokára hág, mert körülbelül 37 különprogram („betegség”) létrejöttét elindító érzelmi hátteret írtam le, amit aztán naponta lehet forgatni, használni. Vagyis példákat vettem sorba, amik elindíthatnak ÉBK-t (értelmes biológiai különprogramot, vagy ahogyan mások hívják, betegséget).
Egyszóval ez a könyv, egy mindent átfogó GNM-es tudást nyújt mindenki számára!!! Aki volt már tanfolyamon, ugyanolyan élvezettel és haszonnal forgathatja, mint aki még nem vett részt Germán Gyógytudomány kurzuson.
Mindenkinek azt kívánom, hogy forgassa, olvassa haszonnal e nagy szeretettel megírt művet!
Szeretettel: Csákvári Eszter